Ez egy eléggé jól sikerült mixem, melyet a Youtube-nézők is dícsértek. Ajánlom mindenkinek! :) A zene a 2000-es szezon Olasz, Belga és USA Nagydíját öleli fel. Tartsatok nagyképűnek, de szerintem ez a legjobban sikerült Palik-Mix, amelyet hallottam eddig. ;)
Ez egy poénzene, amely szó szerint egy álom után készült el. A sztori a következő:
Alien-D barátommal beszélgetve egyszer szóba került az ukulele nevű pengetős hangszer, amely addig ő nem ismert. Viszont eléggé foglalkoztathatta a dolog, mivel az egyik alkalommal, amikor elmentem hozzá, elmesélte, hogy furcsa álma volt. Álmában megkérdezte tőlem: "Mondd el Csabi, mi az az ukulele?", amelyre én álmában azt válaszoltam: "Várjál, mindjárt megpengetem". Aztán mondta, hogy felkelés után eszébe jutott, hogy lehetne ebből csinálni egy poénzenét. Tetszett az ötlet, és egész sok mindent kitaláltunk hozzá (pl. 'Herr-herr-herr here-rere-herr' és 'Hopp cám dris cihá rehe dzáj-dzáj', amely a zenébe visszafelé játszva került bele: 'jázd jázd eher áhic sird mán póh'). Végül aztán összeültünk, felmondtuk a szövegeket, majd később elkészítettem a zenét az anyagokból. :)
Mi szó szerint idegesítőnek találtuk a végeredményt, de úgy voltunk vele, hogy miért ne? :D
A 80-as évek végének egyik legnépszerűbb tévés sorozata volt a TIR, amelynek zenéje sok-sok ember fülében még ma is cseng. Én egyenesen imádtam a sorozatot és a zenéjét; egyetlen részt sem hagytam volna ki. :D 1998-2000 körül feldolgoztam a zenét a FastTracker nevű programmal, de inkább csak hallás után írtam meg, a szóló sem egészen stimmelt. Éveken át tervben volt, hogy feldolgozom ismét, immár az eredeti dallammal, sokkal jobb hangszerelésben, és végül elkészült az alábbi mű. A Youtube-on nagyon népszerű zene ez, sokan dicsérték és sokakban kellemes emlékeket ébresztett.